pál. a Timothéushoz irot levelében. szent linus tizen két esztendeig és egy nehány holnapokig igazgatá az Anyaszent egy házat., az ö pápasága alat let a Jérusálem el rontása, a melyröl fogunk beszélleni, a kristus esztendejének 78 dikában hala meg, a deákok huszon harmadik septemberben teszik az innepét, a Görögök pedig ötödik novemberben.

A Simon mágus eretneksége az ö esetével el nem szélyede. mivel ötet, nem tsak éltében, hanem még holta után is. Isten gyanánt imadgyák vala. szent Justinus azt mondgya hogy a második Saeculumnak a közepén, a samaritánusok. és más tartományokban, ötet. az Istenek közöt. leg nagyobnak tartották, a Romaiak, söt még atanáts is, valamint a régiek irják. Isteni tiszteletet adnak vala néki. és kö képet emelének néki a Tiberis szigetében a melyre reá volt irva. Simoni Sancto, Deo., Alexandriai szent kelemen. azt mondgya, hogy az ö követöi. imádgyák vala ötet. az ö idejében.

Menandrius a simon magus tanitványa. samariai fi volt. emég az Apostolok idejekbe kezde tanitani, hasonlita. vagy is felyül haladá mesterét az ördögi tudományba, valamit simon magának tulajdonit vala, manándrius is magának tulajdonitá, mind azon által nem tartá magát örökös erönek lenni. mint simon, hanem azal ditsekedék, hogy a minden hato ötet küldötte volna el az emberek válttságára., azt tanittá. hogy az Angyalokot az Isteni értelem nemzette volna, hogy a világot. és az ember testét. ök teremtették volna, a mi ötet illeti. ö ugy jöt el mint meg váltó, hogy adgyon az embereknek az ö ördögi mestersége által. elegendö tudománt arra, hogy meg gyözhesék. az Angyalokot, kik a világot teremtették. a kiket ugy lehet meg gyözni. ha azö

(VI. A Sidok és az Ujj Testámentumnak Historiája: 764)


Előző oldal | Következő oldal